Căutare

Messze van már Szatmár. Úgy is felsóhajthatnánk: hol van már a szatmári hó!? Pedig csak egy mandátumnyi idõ telt el a kongresszus óta. S mégis, mennyi változás. Gondoljunk csak egynémely fõszereplõre, micsoda szenzáció volt akkor, hogy két miniszterelnök együtt ül a kultúrház elsõ sorában. A mosolyok szélesek. Magabiztosak. A vendég, Medgyessy Péter népszerûsége zenitjén, magabiztos kormányzás elébe néz. Pedig akkor már minden feltételét „megteremtette” a mát meghatározó válságnak. Partnere, Nastase, kormányfõi mandátuma félidejénél sikeres ember, az országot az integráció útján viszonylag nyugodt belpolitikai viszonyok között vezeti. Talán már gondol arra, hogy két év múlva átköltözik a Victoria Palotából Cotroceni-be. Kevés oka van kételkedni e terv sikerében. Persze még nem tudja, ki lesz az ellenfele.
A harmadik fõszereplõ nem miniszterelnök, a két kormányfõ meghívója, mondhatni, kapocs kettejük között. Markó Béla, aki akkor kilencedik éve vezeti a kongresszusát tartó szervezetet. A szövetségi elnök. Nincs hatalmon, nem is ellenzéki. A kormánytól, amelyet kívülrõl támogat, jelképértékû gesztust vár: az emlékmû kiszabadítását Aradon. A szabadságét. Az elõjelek nem túl biztatóak, talán a két vendége között ülõ elnök sem hinné, hogy jó másfél év múlva már az avatóünnepség képeivel illusztrált plakátokkal kampányolhat. Nyerõ szimbólummal. Az is igaz, hogy az avatásra már csak az egyik, a magyar vendég jött el. A másik hamarosan elbukik, pártja is elveszti a hatalmat, s ezután egykori szatmári vendéglátói is jobbnak látják az új koalíció mellé állni. S az új szövetségestõl önnön választási ígéretük beváltását remélve, egy kevésbé szimbolikus, annál inkább közjogi tartalmú gesztust, a kisebbségi törvényt kérik. Ám az új szövetségesekrõl hamar kiderül: nem szavatartó emberek. Sok víz folyik le a Maroson (is), amíg a jogszabály kezdeményezõiben ez tudatosul.
De vissza egy rövid kitérõre Szatmárra. Hiszen a hármas csúcs mellett ez a két nap a nagy szakításról is szólt. Emlékszünk, ugye: tiszteletbeli elnöki tisztség megszüntetése, valami bekezdés törlése az alapszabályzatból. Ideges nyilatkozatok az elõcsarnokban, gyülekezõ a Láncos-templomban. Visszagondolva az tûnik különösnek, hogy nem találtuk a történteket meglepõnek. Sajátosan új volt futkosni a két helyszín között, miközben azt kérdezgettük: Igaz-e, hogy megint felrobbant egy amerikai ûrrepülõ? Igaz volt.
Arad már itt van. Kongresszus megint. Az biztos, hogy egy miniszterelnök sem lesz jelen, de szakítástól sem kell tartani. Könnyebb is protokoll nélkül választ keresni néhány kérdésre. Íme: Mit kezdenek ezzel a választás elõtti helyzettel? Miként tud az RMDSZ a belpolitikai állóháborúban eseménykövetõnél több lenni? Mennyiben képesek a szervezet megcsontosodott szerkezetét átmozgatni a reformszelek? Mi érzékelhetõ a nemzedéki feszültségekbõl? Mit kell megtartani, mit kell megváltoztatni?
Arad lezár valamit, megszabadítva az illúzióktól? Vagy a folyamatosságot jelenti, megmutatva a szövetség tartalékait. Netán valami új kezdete, s az irányváltás szinonimájaként kerül be a sajtó szokásos frázisai közé. Vagy ami még életszerûbb: egyszerre mindhárom s egyik sem.